ISMERJE MEG

MAGYARORSZÁGOT

Barangolások a megyében

A zeleméri templomrom távolsága Debrecentől oda-vissza mindössze 30 kilométer. A hajdúhát síkvidékén a kerékpárutakon a kevésbé edzettek számára is kellemes a bringás kirándulás. A 35-ös számú főút Debrecent Hajdúböszörménnyel összekötő részén közelíthető meg az egykor kunhalomra épült zeleméri templom. A tatárjáráskor elnéptelenedett, majd újratelepült dombon a XVI. században épült a késő gótikus, egy hajós, fél nyolcszög alakú, északi sekrestyés templom. A középkorban a törökök pusztították el a falut, amelynek egyetlen emléke a templomrom. A megmaradt 18 méter magas csonkatemplom impozáns látványa miatt ma is a kirándulók egyik kedvelt úticélja. A kisvasút életre szóló élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Hármashegyi pihenőerdő megannyi kiránduló közkedvelt célpontja, amely időszakosan a Zsuzsi Erdei Vasúttal közelíthető meg. Hazánk legrégebbi, 1882-ben épült keskenynyomtávú vasútja eredetileg a Debrecenhez tartozó Gúth erdeiben kitermelt fa szállítására épült. A vasút környéki nevezetességek mindegyike felfedezésre váró turistacélpont, így a hármashegyaljai tanösvény, a Csereerdői Ördög-árok és az Erdészlak is. Az utóbbinál található panoráma út vezet el a középkori fancsikai templomromhoz és az erdőspusztai Hókuszpókusz Szabadidőparkhoz. Varázslatos kikapcsolódást ígér a Nyíradonyhoz tartozó Tamásipusztán épülő Hókuszpókusz Szabadidőpark. A Hajdúhadháztól 25 kilométerre, Nyíradonytól 14 kilométerre, Hajdúsámsontól 6 kilométerre, Debrecentől 27 kilométerre található Tamásipusztán valóban mesés környezet fogadja majd a kikapcsolódni vágyókat. Az épülő komplexum horgásztóval, téli-nyári sípályával, hófánkkal, kalandvárral, népi játékszigettel, íjászpályával, trambulinnal, zorbbal, lézerharc pályával és fegyverekkel, gyermek quaddal, kerékpárkölcsön-zéssel várják majd a látogatókat. A legkisebbeknek ugrálóvár és gyermekjátszó épül, míg a 8D mozi igazi filmcsemegékkel szolgál majd. A Hókuszpókusz Szabadidőpark – amely a családi kikapcsolódáson túl felejthetetlen helyszíne lesz csapatépítő tréningeknek, baráti társaságok rendezvényeinek, nyári napközi táboroknak is – 2015 ősszén nyitja meg kapuit.

ornament

Magyarország

Download Free Premium Joomla Templates • FREE High-quality Joomla! Designs BIGtheme.net